Egy látványos és nagyon finom apró, zsemlénél kicsit nagyobb méretű kenyér, amit nem is olyan nehéz elkészíteni. Egy köztes trükkel, a szódabikarbónás vízben történt főzéssel, alakítjuk ki a sváb jellegét, a kérgének ettől olyan íze lesz, mint a sváb perecnek. Ebből az adagból 8-10 darab készíthető.

Sváb kenyérkék

 

Hozzávalók:
70 dkg finomliszt
4dl víz
3 mokkáskanál só
2,5 dkg élesztő (7gr. szárított)
3dkg olívaolaj vagy vaj
2 teáskanál cukor

2 liter víz
3 evőkanál szódabikarbóna

Elkészítés:
A langyos vízben megfuttatjuk kevés cukorral az élesztőt. Egy tálba öntjük a Lisztet, a sót, a cukrot, belekerül az olivaolaj és az élesztő is. Addig gyúrjuk, amíg elválik az edény oldalától. Fedjük le és 30 percig pihentetjük.

Egy lábosban tegyük fel forralni a vizet és oldjuk fel benne a szódabikarbónát. Közben a tésztát borítsuk ki egy deszkára és gyúrjuk át néhány mozdulattal. Vágjuk fel 8-10 darabra. Egyesével minden darabot formáljuk gömbbé, majd tenyérrel teljesen lapítsuk el. A szélén csípjük meg a tésztát és hajtsuk be középre. Így menjünk körbe legalább kétszer. Fordítsuk fel, majd formáljuk szép golyóvá.

Ha víz felforrt, egyesével tegyük bele a tésztalabdákat és forraljuk 30-40 másodpercig. Vegyük ki, hagyjuk lecsöpögni, majd tegyük sütőpapírral borított tepsibe.

Kedvünk szerint szórjuk meg magokkal, vagy durva sóval. metsszük be, majd pár perc pihentetés után mehet a sütőbe.

 180 Celsius fokon, légkeveréssel kb 20 percig sütve elkészül, ha tovább sütjük a héja még jobban megbarnul, és intenzívebb lesz a perc íz.

 Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz közel hetvenezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést.