Nagyon szeretem a sós, elsősorban a húsos gombócokat, Szinte bármilyen húsfélével tölthető, ami egy kis zöldséggel lazítható. Ez a sonkás-gombás gombóc azért készült, mert előző este a pizza készítés során megmaradt sonka és párolt gomba is.

recept főétel melegétel tészta gombóc sonka gomba

Sonkás-gombás gombóc

 

Hozzávalók:
Tésztához:
1 kg lisztes krumpli
kb. 35 dkg finomliszt
3 dkg vaj
1 kávéskanál só
30dkg főtt sonka
15 dkg gomba
kevés zöldhagyma

Elkészítés:
A krumplit sós vízben, héjában megfőzzük. Melegen lehúzzuk a héját, áttörjük, és hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Hozzáadjuk a sót és a vajat, majd a lisztet hozzáadva rugalmas tésztát gyúrunk. Pihentessük egy negyed órát.

A sonkát daráljuk le vagy késes aprítóval vágjuk finomra. A gombát kevés zsiradékon dinszteljük meg, ha kihűlt, adjuk a sonkához. Fűszerezzük borssal és zöldhagymával. Finoman dolgozzuk össze.

Mint a gyümölcsel töltött gombócoknál szokás, fél centiméter vastagra nyújtsuk ki a tésztát, vágjuk kb. 10x10 centiméteres négyzetekre. Közepére tegyünk egy kanál keveréket, sarkait hajtsuk fel, és formázzunk gombócot.

Tegyük forrásban lévő vízbe, majd újraforrástól számított 5-6 percig főzzük. Leszűrjük, majd fokhagymás joghurttal vagy finom sajtszósszal tálaljuk.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz a több mint huszonkilencezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Toochee blog:  Lebegő Bonsai
Macskaőrség: Kalandor macskák
Napi videó: Kislány és az autó
Napi fotó:  A nő mindig nő

recept főétel melegétel tészta gombóc sonka gomba