Már senki sem főzi úgy, ahogy az író szerette.
Kevés olyan ikonikus étel van a magyar konyhában, mint a Jókai-bableves. És kevés olyan étel van, amit ennyit változatban lehet olvasni és kóstolni, és természetesen mindegyik az „eredeti” recept. De több részlet is vitás. Debreceni kolbász kell a levesbe? Szintén megosztja a népeket, hogy fehér vagy tarkababból készül az igazi, kell-e bele ecet vagy sem, és hogy a zöldséget Baton-módon (0,5-1 centiméter széles és 3-4 centiméteres hasábok) kell vágni, vagy sem.
De vajon melyik valóban az eredeti? Honnan is ered a Jókai bableves? Nos, a legtöbb oldal ugyanazt az egyetlen forrást idézi szó szerint.
„A romantika korszakának legnagyobb írója, Jókai Mór egyszer (Balaton)Füreden tartózkodva saját ízlése szerint főtt bablevest rendelt. A csülkös, kolbászos, tejfölös fenséges egytálételnek is beillő eledel úgy megízlett neki, hogy ezután csak és kizárólag így készítette azt el. A különleges bableves pedig az idők folyamán átkeresztelődött a nevére.”
Ez a romantikus történet ugyebár Fürednek hozza el a dicsőséget. Más változat szerint nem a saját ízlése szerint rendelte a levest, hanem a füredi vendéglőben készült így a leves, ami annyira ízlett neki, hogy ezentúl csak így elkészítve volt hajlandó megenni.
Jókai stílusához még illik is az anekdota. Alacsony, kistestű ember volt, ráadásul a gyomra sem volt igazán erős. Emiatt keveset evett. Viszont nagy ínyenc volt, rajongott a jóféle étkekért, és a konyhában is szívesen ténykedett. Ez a rajongás meglátszik művein is, gyakran írt le ételeket étkezéseket. Éppen ezért érdekes, hogy szakácskönyvet sajnos nem írt. De valószínűleg nem Füredé a dicsőség. Legalább is ami az étel kitalálását illeti. Jókairól fennmaradt, hogy sok kedves étele közül a legkedvesebb étele az édesanya által főzött bableves volt. Ha Füreden szája íze szerint készíttette, az csakis olyan lehet, ahogy édesanyja készítette, vagyis a receptet otthonról hozta magával.
Abban gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy a Jókai-bableves füstölt csülökkel, kolbásszal és csipetkével készül, berántva, tejföllel kínálva. De kételkednünk kell ebben is. Például a csülök. Gundel Károly - aki nem sokkal az író után élt és dolgozott,és akinek konyhaművészeti érdemei elévülhetetlenek – szerint Jókai Mór „füstölt (szopós) malac körmével” szerette a bablevest. A kolbász sem lehetett a Debreceni, mert Jókai idejében még nem létezett ez a finom kolbász. Valószínűleg a mindenhol megtalálható füstölt kolbász került a levesbe. És mi a helyzet a Baton-vágással? Gundel Károly is receptjében csak felkarikázza a zöldséget. Szintén viták tárgya szokott lenni, hogy a csülköt vissza kell kockázni a levesbe, vagy a melegen tartott csülköt a tányérba kell kockázni, és arra kell szedni a levest. Erről egyik régi forrás sem ír. A magam részéről úgy gondolom, mindenki vágja úgy, ahogy akarja.
Végül jöjjön egy igazán autentikus forrás, Jókai a Kőszívű ember fiai című regényéből egy részlet, ahol Baradlay Richárd legényével, a hatvanesztendős Pál úrral ebédel. Szakértők szerint itt is bablevest ebédelnek:
„Hatvanesztendős volt már a legény, még mindig közlegény, és még mindig legény. A negyedik kapitulációt szolgálta már, s viselte a réz emlékérmet, amit a napóleoni hadjáratok vitézei kaptak; bajusza most is háromszor megcsavarintva, mint egy pár roppant dugóhúzó, hirdeti gazdája régi dicsőségét; minden szál haja ép még és fekete, s lábszárai büszkék arra, hogy meg lehet ismerni rajtuk azt az embert, aki lóháton járta meg Párizst, Nápolyt és Moszkvát.
– Nos, Pál úr, mi ma az ebéd? – kérdi a hazaérkező kapitány, kardját leoldva oldaláról, s fegyvergyűjteményébe akasztva, melyet pompás antik fringiák és handzsárok egészítének ki.
Pál úr tudniillik, hogy szakács is.
Hát – „görög olvasó” – felel Pál úr karakán flegmával.
– Az jó lehet – szólt a kapitány –, s mi főtt bele?
– „Angyalbakancs.”
– Hisz az pompás eledel! Terített rám, Pál úr?
Pál úr végigméri e szóra tetőtől talpig a kérdezőt.
– Hát ma megint itthon ebédelünk?
– Ha kapunk valamit, Pál úr.”
Nem sokkal lejjebb választ kapunk arra is, mi a görög olvasó és az angyalbakancs.
„Nemsokára visszatért a gőzölgő tállal. A „görög olvasó” paszuly volt, jó vastagon rántva, s a belefőtt „angyalbakancs” nem volt más, mint disznóláb.”
Vagyis a görög olvasó egy nagy szemű, valószínűleg lóbab volt. Az arany- vagy angyalbakancs pedig a füstölt sertésköröm. Ez a két név többször is felbukkan műveiben. Tehát ha autentikus levest akarunk főzni, akkor nagy szemű babot használjunk, és csülök helyett bizony füstölt köröm kell bele.
Nos, én eddig jutottam a kutatásban, bári bármi mást tud, kíváncsi vagyok rá.
Aki ki akarja próbálni, hányféle is lehet egy Jókai-bableves, nézzen le nyáron Füredre, ahol minden évben a Jókai Napokon a Koloska-völgyben rendezik meg a bablevesfőző versenyt.
Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz a több mint huszonnégyezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.
Ezt láttad már?
Napi videó: Ennyi nyulat még nem láttál
Macskaőrség: Cica megijed Super Mario ugrásától
