Birminghamban él egy csokoládészobrász hölgy. Ezen belül elsősorban az ijesztő, sőt rémisztő alkotásokra specializálódott. Megrendelői kifejezetten ezért fordulnak hozzá.

Egyik érdekes megrendelő a helyi alternatív temetkezési vállalkozó volt. A vállalkozás megindulásának egy éves évfordulója alkalmából partit rendezett, erre rendelte meg a halál angyalát.  

A Halál angyala egy koponya, nagy szárnyakkal, és teljes egészben csokoládéból.

dizájn csokoládé szobor halál angyala koponya

 

Az egész alkotás fehér csokoládéból készül. A koponyát külön öntötte kemény csokoládéból, azonban állat nem készített hozzá. Ezt külön készítette el, hogy meg tudja formázni a hiányzó fogak helyét, hogy így öregnek tűnjön. a benne lévő fogak mutassák a korát.

A szobrász arra törekedett, hogy nőiesnek, királyinak látsszon. A koponyán kívül minden puha, formázó csokoládéból készült.

Komoly kihívás volt, mert mindössze két napja volt rá. A szoborhoz összesen hét kilogramm fehér csokoládét használ fel. Először a koponyát öntötte ki, amíg megszilárdult, elkészítette a fémvázat, ennek közepére került a koponya.

Ezek után egyesével készítette el a szárny tollait. Formázó csokoládéból készült, egyesével, minden darab egyedi kézimunka. A két szárnyhoz 20-20 darab toll készült. Egész éjszaka dolgozott az alkotásán.

Másnap szállította ki a partira, mindig a legrizikósabb a kiszállítás. Az angyalt egy különleges elektromos öko-halottaskocsi szállította a helyszínre, amit a vállalkozó biztosított.

A parti előtt letakarva került az asztalra, még a megrendelő sem láthatta. Az esemény fénypontja a leleplezés volt, a csokiszobor hatalmas sikert aratott. A vállalkozó el volt bűvölve, nem számított rá, hogy az alkotás ennyire részlet gazdag lesz. De ez nem volt akadályozta meg, hogy elfogyasszák.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel 100.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via, via)