A vadas mártásnak nem túl jó a híre manapság. A rosszabb vendéglőkben maradék-temetőnek használják, ami elnyeli a tegnapi húslevest és a maradék húst. Amit az iskolai menzákon vadasként adnak, azzal egy életre elveszik az ember kedvét még a hasonló fogásoktól is. De sajnos sok helyen a családokban is valami utánzat készül. Egy ismerős pedagógus 15 év menzai vadas után állította, hogy ki nem állhatja ez az ételt. Azután egyszer az erőltetésre megkóstolta az igazit, és elkerekedett a szeme, hogy ez ilyen?

Van néhány szabály, amit be kell tartani egy jó vadashoz. Ne készítsük maradék húslevesből (bár a lét felhazsnálhatjuk), vagy húslevesből kivett zöldségből. Ne használjuk fel hozzá a maradék húst sem. Ne tálaljuk tésztával, a vadashoz krumpligombóc, krumplifánk, vagy zsemlegombóc illik. A mártásnak egyszerre kell zöldségesnek, savanyúnak és édesnek is lenni. Érezni kell benne a mustár ízét is. Marhából készítsük, a vadhús talán még jobb, ne próbálkozzunk más hússal. Csak így kapunk egy összetett, páratlanul gazdag ízvilágot.

Vadas marha

A nepáli gurung törzs még ma is úgy gyűjti a mézet, ahogy őseink tették több ezer évvel ezelőtt. Megdézsmálni a világ legnagyobb méheinek óriás telepeit nem kis bátorság.

Mézvadászat, vagy mézbetakarítás, így nevezik a lépesméz begyűjtését a vadméhek telepeiből. Ez az egyik legősibb ismert tevékenység, nyolcezer éves barlangrajzokon is megörökítették. A természeti népek még ma is így gyűjtik a mézet.

A nepáli gurung törzs gyüjtői a függőleges sziklafalak réseiben otthonra találó vadméhek telepeit dézsmálják meg.