Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legszebb üveg

Most egy méltatlanul háttérbe szorult érdekességet szeretnék bemutatni, ami félelmetesnek hangzik, de teljesen veszélytelen.

Az uránium üveg (érthető módon kevésbé elterjedt nevén Vazelin üveg) sárgás-zöld, vagy zöld színű, átlátszó üveg, amelyből (talán legjobban az ólomkristályhoz hasonlóan) elegáns üvegtárgyakat lehet készíteni. Az érdekessége az, hogy UV fényben szinte izzani kezd az üveg, mintha belső fénye lenne. Egy elsötétített szobában az UV láma fényében fantasztikus látványt nyújtanak.

Az uránt színezésre az üveggyártásban először az 1830-as években használták, de egy (a második világháborútól kezdődő) 15 éves periódust kivéve azóta is folyamatosan alkalmazzák. Hosszú ideig természetes urániumot alkalmaztak, az 1900-as évekig az urántartalom elérhette akár a 25 százalékot is.

Az 1950-es évektől kezdve a radioaktív anyagokat és az atomenergiát az élet minden területén alkalmazni akarták. Ekkor jött el az uránium üveg ideje. Ekkor már gyengített uránt alkalmaztak, és az üveg sem tartalmazott két százaléknál többet a radioaktív anyagból. A Vazelin üveg elnevezés is innen datálható. Az egyik legnagyobb gyártó, a Buckley 1958 és 1978 között 4 160 000 üvegtárgyat állított elő.

Hirosima és Csernobil után a legtöbbünkben automatikusan rémületet kelt az uránium említése. Pedig a szállóige szerint körülöttünk minden sugároz, csak nem mindegy mennyire. Ez a speciális üveg csak nagyon kevés uránt tartalmaz, ez mégis elég a hatás kiváltásához. Független szakértői mérések szerint ezek az üvegtárgyak kevesebb sugárzást bocsátanak ki, mint amennyit egy atomerőmű közelében mérhetnénk.

Az UV fénnyel ellenőrizhetjük egyéb üvegtárgyainkat is, ha felfénylenek, biztosan tartalmaznak uránt.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tízezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Mai blog:   Privát mini tengeralattjáró

Napi videó:   Pánik a parkolóban, avagy ennyire nem lehet ostoba...

Napi fotó:  Nem jól sikerült a háttér

Tovább


Mesés borospalack

Mintha egy fantasy filmből vették volna ezt a palackot, pedig egy modern dizájn kiállításon tűnt fel először. Az ágformájú csoda abszolút nem praktikus, probléms lehet belőle tölteni, rémálom lehet a szállítása… de gyönyörű.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tízezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Mai blog:   Koreai lánytábor

Napi videó:   Kishal és a horog

Napi fotó:  Lehet zöld egy lakótelep

(via evilmonito)

Tovább


Cukorkoponya

Ezek a bájos és kissé morbid kocka-pontosabban koponyacukrok kézzel készültek 100 százalékos tisztaságú nádcukorból. Online rendelhető 3 dollárért.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tízezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Mai blog:   Pihenj, mint a mackók

Napi videó:   Kőkemény macskabunyó

Napi fotó:  A jég alól

(via likecool)

Tovább


Egyél nuncsakuval

A Nunchops egy nuncsaku fazonú evőpálcika készlet (nunchuck és chopsticks szavak összetétele). Jópofa ajándék harcművészet rajongó ismerőseinknek. Az interneten megrendelhető 5 dolláros áron.

Tovább


Ötletes teásbögre

Gyakran a legeszerübb ötletek a legjobbak. Akik nap mint nap teáznak, tudják, hogy a teafilterrel csak a nyűg van: állandóan útban van, rácsavarodik a kanálra, nincs hova tenni, stb.

Erre kinál megoldást Georg Lee dizájner.

Az általa tervezett teásbögrén a filtert egyszerűen ki lehet kötni, mint a mólónál a hajókat.

A bögre ötletes, de indokolatlanul drága: 20-50 dollár közötti áron vásárolható meg a neten.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tízezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Mai blog:   Gondolatolvasó

Napi videó:   Tökéletes érv az óvszerhasználat mellett

Napi fotó:  Amikor a Nap eltűnik

(via visboo)

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként, mint író. Máskor, mint tudományos szerkesztő. Egyébként, mint érdeklődő ember.


Szem-szájnak
A főzés nem nyűg, hanem szórakozás. Nem tehetség kell, csak egy kis bátorság, hogy megpróbáld.


További blogjaim:
Toochee blogzin | Macskaőrség

Napi videó | Toochee fotó

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.