Olcsó, pillanatok alatt kikeverhető, csak a sütésre kell várni.

A sütemény nevét maga a formája adta, az őzgerincben ilyen szem-formájúra sül a tészta. Adta magát az ötlet, hogy egy szembogár kerüljön a közepébe. Hosszú tárolhatóságra ne számítsunk, mert gyakorlatilag azonnal elfogy, ahogy az asztalra tesszük.

Túró Rudi szem

 

Hozzávalók:

8 tojásfehérje

20 dkg porcukor

1 vaníliás cukor

10 dkg vaj

20 dkg liszt

1 citrom reszelt héja

10 dkg darált dió vagy mogyoró

3 óriás túró Rudi

Elkészítés:

A tojásfehérjét kemény habbá verjük, óvatosan belekeverjük kanalanként a cukrot, az olvasztott, kihűtött vajat, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, a darált diót, végül apránként a lisztet. Kivajazunk, lisztezünk egy őzgerinc, vagy koszorú alakú tortaformát, beleöntjük a massza felét, középre befektetjük a Túró rudikat, majd ráöntjük a maradékt is. Az alját az asztallaphoz ütögetjük, hogy mindenütt jól kitöltse.

Előmelegített sütőbe tesszük, és gyenge tűzön (130-150°C) inkább szikkasztjuk, mint sütjük – kb. 45-60 percig. Ha a teteje repedezni kezd és szép világos színű, akkor elkészült, de azért jobb, ha hústű segítségével meggyőződünk arról, hogy a belseje is teljesen átsült.

A formában hagyjuk kihűlni. Vékonyra szeletelve kínáljuk.

 Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz a közel huszonnyolcezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Toochee blog:  Vissza a jövőbe - 30 éve és ma

Macskaőrség:  Undercats

Napi videó:   Újabb őrült repülés

Napi fotó:  Egyértelmű célzás

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...