Ebédidő volt, valami könnyűt akartam enni, ezért körülnéztem a hűtőben. Többet akartam enni, mint egy egyszerű salátát, de nem akartam szendvicset csinálni. Ekkor pillantottam meg a tojástartót, innen jött az ötlet. Kísérletezzünk a tojással! Elég jól sikerült.

Nyárváró tojáslepény

Hozzávalók:
2 tojás
1dl tej
5 evőkanál liszt
fél csapott mokkáskanál sütőpor
csipet só
kevés vaj

tölteléknek:
reszelt sajt
paradicsom
uborka
olajbogyó

Elkészítés:
A tojást a tejjel habosra verem, beleteszem a sót és a sütőport, majd kanalanként hozzáadva a lisztet alaposan eldolgozom. A vajat megolvasztom egy serpenyőben, és ráöntöm a keveréket. Közepes lángon addig sütöm, amíg el nem válik az aljától.

Még hagyom egy fél percig, hogy szép színe legyen, majd megfordítom.

Megszórom a reszelt sajttal. Amikor a másik oldala is megsült, kicsúsztatom egy tányérra.

Egyik felét megpakolom felszeletelt paradicsommal, uborkával, olajbogyóval.

Ráhajtom a másik felét és azonnal tálalom..

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel tizenhatezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Mai blog:   Harminc éve ment el a Rímhányó

Napi videó:   Csatornaszörf

Napi fotó:  A fény alagútja, Arizona, Egyesült Államok

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...