Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Túrós dödölle

Dödölle, ez a régi falusi étel sajnos kikopott a konyhákból. Ennek egyik oka, hogy annak idején sok paraszti ételt lenéztek, erre a sorsra jutott a dödölle is. A másik ok, hogy elkészítése során két ember is kell hozzá, és egy kis izommunka. De ezzel le lehet tudni a a kalória bevitel egy részét.

A dödölle általában köret, ritkábban sós egytálétel. Pedig lehet édesen is enni. Itt egy remek túrós recept. Aki akarja sósan, szalonnával, aki akarja, édesen, cukorral eheti.

Recept főétel melegétel népi tészta dödölle túró tejföl

Túrós dödölle

Tovább


Savanyú vetrece

A vetrecét már 16. századi források is említik, mint egyfajta gulyást, illetve pörköltféle ételt. Mára a vetrece a tokány egy fajtája, egy Erdélyből származó savanyú étel, amit marhahúsból füstölt szalonna felhasználásával és tejföllel készítenek. Ez azért is érdekes, mert Erdélyben több helyen is jártunk, de a vetrecét egyik helyen sem ismerik. Bográcsban elkészítve az igazi. Párom a csömöri főzőversenyen savanyú vetrecét főzött. Ő így csinálja:

Recept főétel tokány meleg vetrece savanyú dödölle

Savanyú vetrece

Tovább


Dödölle

A legtöbben csak a gyerekdalból ismerik, pedig egy finom, egyszerű, és nagyon olcsó étel.

A dödölle a magyar konyha egyik tájjellegű étele. Elkészítése nagyon egyszerű, finom, és nem utolsósorban elég laktató. Régen a szegények eledeleként tartották számon, mert mindennapos volt a fogyasztása. Pénzbe nem került, hiszen a hozzávalót megtermelték a kertben.

Magyarország egész területén ismeretes a dödölle, csak épp máshogy nevezik, vagy kissé másképp készítik el. A palócoknál és Mátra alján ganca néven ismert. Zalában sok helyen a dödölle mellett krumpligánicának is hívják, mert régebben kukoricából készítették. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében cinke a neve. Baranya és Somogy megyében egyszerűen csak gánicának nevezik.

2005 óta Nagykanizsán minden év szeptemberében megrendezik a dödölle fesztivált. Az idei szeptember 6-7-én kerül megrendezésre.

2006-ban Guinnes rekordot állítottak fel, egyszerre 2331 adaggal készült.  Készítéshez 505 kg burgonyát, 160 kg lisztet, 100 kg hagymát és 60 kilogramm zsírt használtak fel.

Felsőmarácon idén augusztusban felállították a 24 órás dödölle fözés rekordját, amelynek hitelesítésére még várnak Londonból.

Nagykanizsán idén egyszerre két rekordkísérlettel készülnek, csapatban és egyéniben, 26 órán keresztül fogják majd a fakanalat a résztvevők.

A dödölle valóban egyszerű és finom étel, sokféle kísérővel ehető: sült szalonnával, aludt tejjel, joghurttal, tejföllel, pirított hagymával, kolbásszal. De köretnek is kiváló. Kisebb-nagyobb különbségek vannak a receptek között, én így készítem.

 

Dödölle

Hozzávalók:
1 kg krumpli,
liszt,
2 nagy fej hagyma,
zsír,
2 kk. pirospaprika,
só,

Elkészítés:
A megtisztított krumplit kockákra vágom, és sós vízben megfőzőm. Mikor megpuhult leöntöm a vizet, csak annyit hagyok rajta, amennyi épp ellepi. Ezután a vízben összetöröm a krumplit. Szükség szerint sózzuk meg.

Most jön a neheze. Visszarakom a tűzhelyre, és folyamatos gyors keverés közben lisztet kezdek el bele dolgozni. Minél több benne a liszt, annál nehezebb keverni, ezért inkább két ember készítse, valakinek tartania kell a lábost.

Visszateszem a tűzre, és nagyon gyors kevergetés mellett elkezdek lisztet beledolgozni a masszába. Addig kell adagolni a lisztet, amíg a tészta a keverés ellenére egy nagy, könnyen formázható gombócba áll össze. Ekkor elzárjuk alatta a lángot.

A megtisztított hagymát felkockázom, és zsíron üvegesre pirítom. Megszórom pirospaprikával, és jól elkeverem. Egy kanalat megmártok a paprikás hagymás zsírban és ezzel félkanálnyi darabokat szaggatok, amit egy tepsibe dobok. Minden szaggatás előtt megmártom a kanalat. Amikor elfogy a massza, a maradék zsírral meglocsolom. Előmelegített sütőben átpirítom.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel tizenkilencezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Toochee blog:  Sibám, a sivatagi Manhattan

Napi videó:   A hónap legszerencsésebb embere

Napi fotó:  Nem volt szabad parkoló

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként, mint író. Máskor, mint tudományos szerkesztő. Egyébként, mint érdeklődő ember.


Szem-szájnak
A főzés nem nyűg, hanem szórakozás. Nem tehetség kell, csak egy kis bátorság, hogy megpróbáld.


További blogjaim:
Toochee blogzin | Macskaőrség

Napi videó | Toochee fotó

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.